Miért álmodozna vörös foltokban lévő lábakról. Bőrápolási tippek


Miket kérdezel!

5 ADORNOS NAVIDEÑOS CON CARTÓN, INCREÍBLES , YOBANKA ART

Hát hogy tudnám én ellenőrizni, hogy van-e szeretője vagy nincs? De nem is érdekel. Te mondtad. Hogy körülrajongták, szeretgették. Igaz is. Nagyon el tudom képzelni. Ami nem volt meg az egyikben, megvolt a másikban. Mint egy társasjáték.

A végén csak kiad egy képet. A lepel alatt szeretők vannak. Csak le van borítva a társasjáték egy lepellel. Jaj, istenem! Mit is akartam kérdezni? Már ahogy miért álmodozna vörös foltokban lévő lábakról állok. Azt hiszem, meg sem mozdultam, míg beszéltünk.

miért álmodozna vörös foltokban lévő lábakról

Nagyon elgémberedtem. Itt állok, egy komódnak támaszkodva, annyira csak állok, annyira… Mit is akartam még kérdezni? Szereti még… Persze hogy szereti. Csak azt akartam kérdezni, szereti még a rántott velőt? Akkor szerette. Én elég éhes voltam akkor. Persze nem tudtam sokat enni. De… miután kikerültem, ő nem hagyott el… Ez az igazság. Nem hagyott el. Énnekem meg annyi bajom volt!

Mindig annyi bajom! Persze hogy hozzá fordultam. Mindig olyan lóhalálában. Hogy azonnal ott legyen, segítsen. Nem is tudom, hogy min. Hányszor rátelefonáltam! Emlékszel, otthon is eleget zaklattam. Hiába, nem tudtam meglenni nélküle.

Lehet persze, hogy csak egyedül voltam.

miért álmodozna vörös foltokban lévő lábakról

Tökéletesen egyedül. Nekem itt Pesten nem volt társaságom. Persze, hol volt? De itt Pesten aztán végképp, azt se tudtam, kihez forduljak.

Örökké nem maradhattam az intézetben. Ott is csak ő tartott. Nem nézték valami jó szemmel. Mármint a kollégái. Kellett a hely.

miért álmodozna vörös foltokban lévő lábakról

Nagyon sok beteg volt, súlyosak meg öregek. El kellett jönnöm az intézetből. Aztán mindig telefonáltam neki.

UTAK, NÉPEK, VÁROSOK

Azt hittem, kiszakad a gyomrom. Míg az első szót kimondtam. Hogy jövök én ahhoz? Eleinte csak csengettem. Mármint a telefonon. Aztán hirtelen letettem a kagylót. Ha fölvette. Persze azonnal megismertem a hangját.

Telefonbeszélgetés

De hát csak kellett vele beszélnem. Később már megszoktam. Rájöttem a fortélyára. És akár elhiszed, akár nem, sosem kérdezte, hogy ki az. Hogy ki vagyok? Mindig tudta, hogy én vagyok az. Akkor már aránylag elindulhatott a beszélgetés. Persze ez abból állt, hogy a kérdések özönével halmozott el, én meg nem válaszoltam.

Töltött paprikát ebédeltek az emberek a nyári vendéglők vadszőlővel befuttatott tornáczán, világos sörrel és nagyon-nagyon fehér kenyérrel. Milyen fehér volt ez a kenyér. Soha még a képzeletünkben sem álmodoztunk ilyen habkönnyüségről és patyolatfehérségről, amilyennek ez a kenyér rémlik, a kukoriczakenyér sárgaságán.

Lehet, hogy akaratból, talán kuncogtam is. Hogy hadd kérdezzen. Hadd aggódjon.

Itthon, Mariannál és a Balatonnál

Na, nem valami aljas számításból, csak annyira jólesett, hogy valaki ennyit kérdez felőlem. Lehet, hogy ő meg csak ki akart mozdítani a süppedésből. Mert eléggé el voltam süppedve, még sokáig. Kérdezett, kérdezett, kérdezett… Az nagyon rendes dolog volt.

Mennyire szomjazik a bőröd?

Hogy annyit kérdezett. Az nagyon rendes. Később aztán fölbátorodtam. Mert keveselltem. Többet akartam. Hogy izgassa magát. Mármint értem. Mert tényleg rászorultam. De olyan kedves volt a hangja… Nem tudtam kihozni a sodrából. Mindenféle kifogást találtam a munkahelyemre, a lakásomra, az egész emberiségre… Elég önző lehettem. Elég önző.

Haypál Tibor

De akkor mindegy volt. Éreztem, meg kell állnom a lábamon, különben elsodornak megint az események. Kellett egy biztos pont. Ő volt miért álmodozna vörös foltokban lévő lábakról. Vagyis — minden ő volt. Tudtam, hogy nyakig van munkában — akkor is fölhívtam!

Kellett nekem! Hogy halljam. Kerestem, mint a megszállott.

KIS TÖRTÉNELEM

Persze nem volt hol laknom. Hova menjek én Budapesten? Hallottam, amikor az egyik kollégája háttal nekem azt mondta: a Dunának… Ez nagyon belém mart.

Aki nem úr és nem bitang. Az üdülőváros pályaudvara előtti teret felbontották. Par­kot létesítenek, szökő­kúttal. Küszködve a széllel, nekivágott a főutcának. Hajtotta a kíváncsi­ság a ház felé, ahol gyermekkorát töltötte.

Hiszen se rokonom, se barátom, se ismerősöm nem volt. Ő ezt is kitalálta. Beszerzett egy helyre. Volt benn egy remek öregasszony, remek?

Bőrápolási tippek

Megmagyarázta neki, hogy ilyen értelmes vagyok, meg olyan, bár azt hiszem, valami fény volt a fejemben valóban, én is rettenetesen szerettem az irodalmat; meg miért álmodozna vörös foltokban lévő lábakról a világ legrendesebb teremtménye vagyok, és nem vagyok elmebeteg, erre letette a nagyesküt, később az öregasszony elmesélte nekem, kifaggatta felőlem, nem vagyok-e komoly beteg, így hát másodkézből, tehát sokkal hitelesebben hallhattam a véleményét rólam, hogy nem, egyáltalán nem, sőt… Persze ez a sőt is megbolondított, lehet, hogy az öregasszony akart csak kedveskedni, de hogy olyanokat mondott rólam a tanár úr, vagyis a doktor úr — magunk közt szerettük tanár úrnak szólítani, nem volt ő olyan fajankós doktor — áradozott rólam.

Hogy zseniális vagyok.

  • Hunyorogva hallgatom a lármát.
  • Hírek a pikkelysömör kezelésében 2020
  • Ez a környezet az elhagyhatatlanság képzeteit idézi, így a vasútállomás a rabság és szabadság kettõsségének helyszíne, amely mentes a történelem elõrehaladó mozgásától, a köznapiságba záródik.

Elájultam a boldogságtól. Hogy én? Egy éve még az imbecillisek intézetében voltam, csaknem kopaszon. Rácsok mögött, mindenre elszánt nevelők közt, akik megfogadták, hogy embert faragnak belőlem, de nem sikerült nekik, mert megszöktem… Tulajdonképpen mindenünnen megszöktem. Ez azért furcsa. Nem mintha kibírható helyek lettek volna, de az az igazság, egyenes úton én nem jöttem el sehonnan. No, amíg meg nem ismertem őt.

Igaz, innen is megszöktem, Magyarországról, de ez csak kimenetel volt. És a leendő férjemmel. Mégis kettesben.