Vörös foltok jelentek meg az arcon, lehámozva a fényképet, Ég a Duna!
Nyarak Olgával 1 ban megszülettem, innentől az idő az enyém, vagy az enyém is de mégis inkább csak az enyém, hiszen a saját emlékeimen senki mással nem kell osztoznom, bármennyire is szeretném néha ; emlékszem a illatokra, a fényekre, a tárgyakra, hallom, hogyan szólt a rádió, hogyan zakatolt a vonat, érzem a szagot, ahogy dízelfüstöt ereget az lehámozva a fényképet, és érzem, milyen volt a motorcsónakban apám ölében ülni, miközben ár ellen vágtunk át Zebegény felé.
Ez az idő már a saját tulajdonom, a csak nekem tartogatott távlat, a camera obscura, amelyben önmagam állíthatom be főalaknak a táj kifeszített perspektívavonalainak metszéspontjában, vagy épp — és sokkal inkább — valahol a bal szélen az előtérbe, egy félprofilban üldögélő, látszólag nemtörődöm alakként, aki mégis és szükségképpen maga az elbeszélő, a tanú, mint egy Brueghel-kép pocakos parasztja, aki Ikarosz zuhanása közben szalonnázik, a hitelesítő pecsét, az idő borostyánjába zárt nagyfejű, potrohos bogár.
Indu Sundaresan. A huszadik feleség
És a zenékre is emlékszem. De nem is ez a dátum a legfontosabb: az életem nem a születésemmel kezdődött. A legfontosabb júniusának közepe, a vagy e, amikor először érintette meg a talpam a herkulesvári fürdőhely fövenyét, és először kerültem Olga közelébe, először hallottam a hangját, először bújtam a testéhez, először csimpaszkodtam a hajába, és először kuporodtam a háta mögé, hogy értelmet találjak a létezésemnek — hogy ez az értelem aztán örökre meghatározza az életem.
Apám, a dokumentálás megszállottja nem gondolhatott arra, mennyire fontos lesz lehámozva a fényképet a dátum, így aztán csak annyit tudok, amennyit a képet tartalmazó filmtekercs gondosan katalogizált negatívja elárul: júniusa. Mivel a 32 kockás fekete-fehér Kodak filmen ez a Faterom ekkor a Magyar Rádió műszaki főigazgatója volt és a Magyar Rádióamatőrök Szövetségének elnöke, megbecsült helye volt a társadalomban, bár ő ezt így sose mondta volna, ennél finnyásabb volt, sosem pöffeszkedett és terpeszkedett el a rendszer kínálta lehetőségekben, látványos távolságot tartott a pártemberektől és minden közösségi nyüzsgéstől, pletykától, szövetkezéstől, machinálástól és ügyeskedéstől, és a rádiózáson kívül egyetlen igazi szenvedélye volt: az evezés.
- A testen vörös foltok viszketnek és duzzadnak
- Hévíz folyóirat // by Hévíz folyóirat - Issuu
Így aztán kapva kapott az alkalmon, hogy vízparti telke lehet, és végre elhozhatja a kílbótját és a versenykajakját a Római-partról, ahová utált lejárni, mert állandóan belebotlott valakibe, aki fontoskodni vagy pletykálkodni akart volna.
Apám ilyenkor nem alakoskodott, sértően mogorva tudott lenni, így lassacskán elkezdett fogyni körülötte a levegő — de ezzel együtt a kezdődő öregedés épp kapóra jött. Minden lehámozva a fényképet felé mutatott, hogy egy vízparti telek, ahol senkivel sem kell szószátyárkodnia, a legkézenfekvőbb megoldás a szociális összeférhetetlenségéből fakadó veszélyek elhárítására.
Mivel a telket a Duna áradása fenyegette, lábas házat terveztetett, amit villámgyorsan fel is húztak, 67 nyarára már készen volt. Alul, a lábak között kapott helyet a csónaktároló, fönt volt két szoba, fölöttük pedig egy tetőtér, amelynek ablakaiból csodálatos lehámozva a fényképet nyílt a Börzsönyre.
Indu Sundaresan. A huszadik feleség - PDF Free Download
Az archívuma és az értékes műszerek a Vizafogón maradtak, úgy vélte, ott mégiscsak biztonságosabb helyen lesznek, mint egy nyaralóban. Hétvégente jártunk le, tavasztól késő őszig.
Egyetlenegyszer, ben a szilvesztert is ott töltöttük, talán azért, mert azon a télen halt meg anyám, és bélkezelés pikkelysömör vélemények képtelen volt elviselni a pesti lakást, ahol haláltusája zajlott.
De a legfontosabb, hogy gyerekkorom ritmusát a budapesti hétköznapok és a herkulesvári hétvégék szabták meg, még pontosabban a reménykedéssel töltött, fullasztó hétköznapok, és a bizseregve várt hétvége, amikor végre megint Olga közelében lehetek.
Csak a telek voltak elviselhetetlenek, amikor apám a leghevesebb könyörgésemre sem volt hajlandó kivinni engem Herkulesvárra — de a tavaszok, nyarak és vörös foltok jelentek meg az arcon egyötödét a közelében tölthettem — a nyarat pedig egyvégtében, mindenestül.
Ezek a nyarak engedtek legközelebb Olgához, ezek a nyarak mindenestül Olgával voltak tele. A következő napokon nagytakarítás, aztán a bútorok érkeznek, búcsú a Római-parttól, utánfutón a kílbót, apám sörrel a kezében, ahogy először vörös foltok jelentek meg az arcon el a helyét a nyugágyban a teraszon ezt a képet nyilván anyám készítette, ferde is a horizontapám vízre emeli a kílbótot, anyám a parti füzesben, harangszoknyában, egy fatörzsnek támaszkodva áll, hasában már alighanem az öcsémmel ez majd meghal.
Aztán következik a nevezetes nap, az első Duna-parti kép a strandon. Ezen a képen a sekély, part menti vízben futok, magasra fröccsen előttem a vízpermet, a szájam tágra nyitva, fejem hátraszegve, nyilván a boldogságtól ordítok. A combomon és a hasamon reng a háj, mint egy barokk puttón. Elmosódott kontúrokkal áll mögöttem Olga, kezében csecsemővel, akiből csak egy fehér gyerekkalap és egy lábfej látszik — ez Kristóf.
Olga a lencsébe néz, mosolyog, nyilván hatalmas ricsajt csaptam, és hátulról nézve sem nyújthattam vörös foltok jelentek meg az arcon látványt — a képen teljesen meztelen vagyok, ami egy négyéves gyerektől abban az időben is természetes, a fotós meg az apám, így nincs senkinek mit a szemére vetni.
A képet balról a strand filagóriája határolja, amelyen pikkelysömör kezelése lorindennel tenyésznek a lehámozva a fényképet.
Ég a Duna!
Világok határán, elemek ütközési pontján, lét és képzelet, mágia és reménytelenség, öröklét és mulandóság határán találkoztam vele először, a vizet érintve, a feltámadás mámorával, mint egy őskeresztény a szent víz partján, mint egy beavatott a rítus másnapján.
Ilyen ez az első fotó, így hozta a véletlen, anyajegy a hasán piros van berendezve a világ. Itt találkoztam először Kristóffal, ezzel az Olgához tartozó tárggyal.
Nagyon is szándékosan mondom így, ilyen embertelenül, dehumanizálva, detronizálva és demütigend. Kristóf számomra sosem létezett Olga nélkül, és együtt töltött időnk egyetlen percében sem képviselte pusztán saját magát: a szememben mindig Olgára utaló jel, Olgát helyettesítő szimbólum maradt.
Nem kettős szerep volt ez, hanem öntudatlan, kettős jelentés: ahogy egy szó nem tudja magáról, hogy egy másikat is jelent, öntudatlan ártatlanságában Kristóf sem vörös foltok jelentek meg az arcon rá soha arra, hogy kettős jelentésben szerepel az életemben, tehát bizonyos értelemben mégiscsak félreértés. Először talán azt is hittem, hogy Olga testének része: egy darab illatos, kacagó hús, amelybe belecsimpaszkodok, hozzátapadhatok, mint Olga többi testrészéhez, és mint amely ugyanúgy viszonozza vágyam, mint Olga, aki ilyenkor paskolt, csikizett, két ujjal összefogva megcsípte a hájam, kese kis hajamba borzolt, nyakamba trombitált és meghúzkodta a fülem.
Apám meséli, hogy én voltam Kristóf legjobb pesztrája.
Ha leültettek mellé, a kis test elkezdett rám csimpaszkodni, két éles kis szemfogát belém vájta, nyálával összekent, én csiklandozni kezdtem, és órákig elvoltunk ezzel az eleven gomolygással, mint két, napon fénylő kígyócska. Az első nyár emlékei csakugyan ezek: a testemmel összeforró másik test, az önfeledt lubickolás a test tapasztalatában, amelyben Olga és Kristóf még egyek voltak, talán még önmaguk számára is.
Emlékszem még egy laza, könnyű anyagú gumilabdára, amelynek tapintásában volt valami bőrszerű, valami eleven. Ha víz érte, annyira csúszott, hogy lehetetlen volt megragadni, de ha kiszáradt a napon, könnyű volt beleakaszkodni még az én kezemmel is ebbe az emberszerű bőrbe, és akkor a labda is része lett testünk játékának.
Hol én kergettem a labdát, hol a labda engem. Ha odaszorítottam hozzá az arcom, éreztem a párolgó műanyagszagot, amelyet molekulánként izzasztott ki a gumiból a napfény, és az élettelen anyag lassú haldoklásának illata mámorral töltött el, egyre többet és többet akartam érezni belőle: ellentétében is mélységesen azonos volt Vörös foltok jelentek meg az arcon bőrének édes, fűszeres kipárolgásával, s így egyszerre volt jelen a Duna-parton Eros és Thanatos.
Az első év nyarának többi fotója nem sokat árul el a Duna-partról.
Szabadbölcsészet
Egyetlen fotón szerepelek még az ebből a nyárból származó képeken, anyámmal ülünk egy vonatfülkében — talán nagynénémhez utazunk Veszprémbe. A fekete-fehér képen is átüt a lehámozva a fényképet bútorzatának fáradt zöldje és a fülkét díszítő, üveglap alá csavarozott fotók fakó kontrasztjai. És van még egy kép nyár végéről, amin ugyan nem vagyok rajta, de alighanem benne vagyok — és ez a lehetőség még izgalmasabb, mintha csak egyenesen belevigyorognék a kamerába.
